Mostanság effélékkel töltöm napjaimat. :)

Sziamiu ismét!
Mostanság a napjaim lazán telnek. Hajnalban kimegyek, elvégzem a reggeli őrjáratot, ellenőrzöm a létszámot. Mindent rendben találtam eddig. Egy nap vadászni indultam, untam is magam, meg éhes is voltam. Elindultam házamból, át a kerten, átsiklottam a kerítés mögött, fel a kukára, onnan a kisebb rakodóház tetejére, majd végül nagy lendületet véve át a fára. Körmeim belevájódtak a fa kérgébe, erőt gyűjtöttem és felugrottam a legmagasabb ágra. Onnan a háztetőre. Büszke voltam magamra. Ilyet még soha nem csináltam. Körülnéztem. Megpillantottam a szomszéd macska földjét. Hívogatott. Vajon otthon lehet? Hirtelen ott termett. Láttam felülről. Lapulj meg! Semmi mozgás. Szőrszálaim bizseregtek, mancsom megfeszült, légzésem felgyorsult. A tökéletes pillanatra vártam. Nemsokára el is jött. Vadászni ment, Ő is. Összeszedtem magam, három gyors ugrással OTT találtam magam. El se hittem. Azonnal neki láttam. Felkaptam mindent amit vihettem. Végül, ami a legjobban ízlett, egy csibe féle volt. Diadal ittasan cipeltem számban a trófeámat. Haza érve, emberem elé tettem. Megdícsért. Láttam rajta. Büszke volt rám. Már VADÁSZNI is tudok. Ennyi elég volt mára. Mostmár csak a holnapot várom, hogy új kalandokat vigyek véghez.